3 hónap alatt 25 millió forint extra bevétel – Esettanulmány

3 hónap alatt 25 millió forint extra bevétel – Esettanulmány

Ki ne szeretne gyorsan plusz pénzhez jutni, és ki ne szeretné, ha ez valóban be is következne. Az alábbiakban egy olyan kampányunkat mutatom meg neked, amelyben ügyfelünk 25 millió forint extra bevételt tudhatott magának mindössze 3 hónap alatt. A csavar a dologban pedig az, hogy egy eléggé mostoha iparágban.

A szóban forgó vállalkozás tevékenysége „szuper szexi”: terményszárító gépek karbantartása és javítása. Biztosan te is láttál már olyan mezőgazdasági területeket, amelyeken hatalmas fémtárolók vannak. Ezek az ún. terményszárítók, amelyekben betakarítás után a búzát, kukoricát tárolják. Az azonban egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan, ugyanis a nem megfelelő kezelés és hőmérséklet rossz beállításának következtében a termény kiszáradhat, vagy épp ellenkezőleg, megrohadhat, ezzel óriási veszteségeket okozva. Ügyfelem tehát ilyen gépek karbantartására és javítására specializálódott. Hogyan szerzett mégis ilyen gyorsan több milliós extra bevételt?

Első lépés: A célok meghatározása

A közös munkánk első lépéseként ügyfelem két fő célt határozott meg:

  1. Legyen minél több saját ügyfele a piacon
  2. Tudjon a régi ügyfeleinek is újraértékesíteni, akár a korábbi szolgáltatását, akár új tevékenységeket.

Amikor a megoldáson elkezdtünk közösen gondolkodni, természetesen eljutottunk a legnagyobb kihíváshoz: nagyon nehéz új ügyfeleket szerezni, hiszen mindenki bejáratott, régi, szerződéses partnerekkel dolgozott. Konkrétan azt láttuk, hogy ha valamelyik vállalkozó megbízott valakiben, akkor
az a karbantartó cég foglalkozik az összes terményszárítójával, azoknak a karbantartásával, az üzemben fenntartásával és ezek a cégek végzik el az új telepítéseket is. A kihívás tehát óriási volt, ahogyan a feladat is:

  • Hogyan tudjuk feloldani ezt a kötött helyzetet?
  • Hogyan tudjuk ügyfeleinket bejuttatni mások látóterébe?

A korábbi tapasztalatok ugyanis azt mutatták, hogy ahol megismerték őket, ott közel 60-70 százalékban meg is rendelték a szolgáltatásukat.

 

extra bevétel

Tervezd meg a saját kampányod!

 

Második lépés: Kampánytervezés

Ahhoz, hogy ügyfeleinket szélesebb körben ismertté tegyük a piacon, megterveztünk egy Legendás Ügyfélélmény kampányfolyamatot, amely szeptembertől egészen decemberig tartott. Az alábbi pontokat vizsgáltuk meg ehhez:

1. Hogyan működnek jelenleg?
2. Hogyan, mi módon értékesítenek?
3. Mi jellemző a piacon?
4. Mi történik az értékesítés előtti, alatti és utáni szakaszban?

Ennek kapcsán az értékesítés utáni szakaszt is felbontottuk két további kérdésre, hogy ha valakihez be tudnak jutni, hogyan teszik, illetve hogyan lehetne azt is valamilyen különleges élménnyel megspékelni.

A különleges élmény lényege az, hogy az embereknek örömet okozzunk. Olyat, amire azt mondják, „wow, valamit tudnak”, és nem csak szakmailag, hanem emberileg is. Elkezdtük tehát összegyűjteni az ötleteket, hogyan lephetnénk meg ügyfelem vevőit. Ehhez lépésről lépésre megnéztük, hogy melyik értékesítési fázisban mit lehet tenni.

 

Extra bevétel „ajándékba”

Ahogy arról fent már említést tettem, ügyfelem cége 25 millió forint extra bevételhez jutott három hónap alatt, pedig az eredeti terv az volt, hogy nullszaldóssá tegyük a vállalkozását. Ehhez 12 új ügyfélre volt szükség, ezért úgy kalkuláltunk, hogy ha 12 vállalkozás egy-egynapos munkát kér ügyfelemtől, akkor már eljuthatunk addig, hogy onnantól akár pluszt is hozhat a megtervezett folyamat.

Ahogy az auditok kimentek, az első tíz árajánlatból nyolcat alapból elfogadtak, így azon nyomban másfél hónapnyi munka generálódott ügyfelemnek. A korábbi tervekhez képest tehát jelentősen megnőtt a tervezett profit és bevétel, de adódott egy újabb gond: megkérdőjeleződtek a kapacitások. Van-e ennyi ember, és mikor tudják az összes munkát elvégezni?

Nézzük meg a számokat!

  • Összesen 364 céget kerestünk meg, ebből 237 számára küldtünk ki könyvet.
  • 53 auditnál viszont kellett leállítanunk a kampányt az értékesítési konverzió megnövekedése miatt.
  • Az átlagos kosárprofitméret a tervezetthez képest még így is 217 százalékkal nőtt, ami hatalmas eredmény.

Nagyon fontos tanulsága lett ennek a kampánynak: fel kell készülni a sikerre, azaz jó előre biztosítani kell a hátteret hozzá. Ügyfelemet váratlanul érte ez a gyors fejlődés, de most már ő is tudja a 2 alapszabályt:

  1. Számolj a kampány sikerével, mert a korábbi céljaidhoz képest is jelentősen jobb eredményeket érhetsz el egy legendás ügyfélélmény kialakításával.
  2. Biztosítsd mindehhez a szükséges hátteret, a kapacitást.

Ha te is szeretnél igazi áttörést elérni a vállalkozásodra jellemző területen, vagy csak egyszerűen azt akarod, hogy legyen több szabadidőd, pénzed, akkor csatlakozz hozzánk.

Addig is nézd át a folyamataidat, vizsgáld meg a stratégiádat és állíts fel mérhető rendszereket. Ha ehhez segítségre van szükséged, vedd fel velünk a kapcsolatot itt, vagy a Facebook-, illetve LinkedIn-oldalunkon keresztül. Egy rövid beszélgetésben megnézzük, hogyan tudunk téged hosszútávon támogatni. Átnézzük az értékesítési folyamatodat, teszteljük az értékesítőidet és segítünk megtalálni a fejlődési pontokat.

Érdekel a közös munka?

Vedd fel velünk a kapcsolatot, és 1 munkanapon belül visszahívunk. A rövid telefonos beszélgetésnek nincsen díja.  Mesélj a projektedről és mi felvesszük veled a kapcsolatot.

Lépj velünk kapcsolatba