Kulcsfontosságú, hogy vállalkozóként mivel indul a reggel!

Miért kulcsfontosságú, hogy vállalkozóként milyen a reggel?

Van két könyv, amely jó alaposan megforgatta az életemet. Mindkettő arról szól, hogyan érdemes elindítani a napot, hogyan érdemes reggel felkelni, mit érdemes csinálni. Azt is megtudhatjuk belőlük, mikor érdemes kelni és mivel tudunk igazán feltöltődni, energizálni magunkat, azaz  mindent már előre

  • kitalálni,
  • meghatározni,
  • összerakni,

ami aztán az egész napunkat keretbe fogja foglalni és segít abban, hogy minél hatékonyabbak lehessünk. A cél ugyanis nem az, hogy fussunk a dolgok után és azt vegyük észre a nap végére, hogy igazából sok mindent csináltunk, de semmit sem értünk el valójában.

Nos, az egyik könyv a Varázslatos reggel, a másik pedig a Hajnali 5 óra klub című könyv volt.

Hogyan segítettek nekem ezek a könyvek?

Korán kelő típus vagyok, de mióta családom van, gyerekek vannak, néha mégsem sikerül korán kelni. Ez a két könyv viszont óriási segítséget adott nekem abban , hogy amikor reggel felébredek, mire is fókuszáljak: Mik legyenek azok a tevékenységek, amelyeket érdemes elvégezni annak érdekében, hogy egy nagyon rendezett, nagyon hatékony napot tudjak magamnak megalapozni, aztán ezt az egész nap során tovább is vinni.

A két könyv nagyon jól bemutatja, mit érdemes csinálni, mikor érdemes kelni. Az ott olvasottak alapján hajnali öt óra környékén megéri már kimászni az ágyból, és attól függően, hogy mennyi időnk van, az első egy órát egyénre szabottan kialakítani.

A reggeli kezdés

Általában három dolgot szoktam csinálni, ami mentális és fizikai erőt is ad:

  1. Mindig olvasok vagy valamit tanulok (20-25 percet),
  2. meditálok és
  3. van egy 15-20 perces fizikai edzésem is nyitásként (vagy elmegyek futni).

Egy jó applikációt használok az otthoni tréningekhez, amellyel saját testsúlyos edzéseket végzek kis videók alapján. Ezt egészítem ki néhány nagyon egyszerű meditációs gyakorlattal, és magam sem hittem, amit hamarosan megtapasztalhattam.

Azt vettem észre, hogy hétről-hétre rengeteg mindenben óriásit léptem előre. Például abban, hogy az egész napom nagyon jól meg volt komponálva, vagy a nap végén tudtam azt, hogy amit kitűztem célul, az teljesült is.

Nyilván előfordulhatnak olyan napok, amikor nem biztos, hogy mindig sikerül 5 órakor felkelni, de abszolút törekszem rá. Tudod, nálunk a család 6:30 körül ébred fel, és akkor kezdődik a szokásos reggeli öltözködés, iskolába menetel, felkészülés, annak ellenőrzése, hogy minden be van-e pakolva, készen van-e a házi stb. Szóval ha én is csak velük kelek, kevésbé tudok reggel a fentiek szerint működni. Ezért igyekszem tartani az öt órát, és amikor ez összejön, akkor tényleg megtapasztalom, mekkora mentális és lelki energiát, erőt ad az egész naphoz.

Mindenképp javaslom, hogy olvasd el ezt a két könyvet, hiszen részletesen megmutatják, miért érdemes ebben a reggeli, hajnali időpontban kelni és ezeket a tevékenységeket elvégezni. Azt gondolom, hogyha Te is kipróbálod és elkezded – és lehet, hogy lesznek majd hullámvölgyek -, fantasztikus változásokban lesz részed.

A reggeli plusz

A fentieket kiegészítendő beszereztem egy bizonyos zöldség-gyümölcs koncentrátumot is, amely szintén nagy segítség abban, hogy tele legyek energiával, egyben legyek és tudjam pontosan, „merre az előre”, mik a feladataim, mit kell elintéznem.

Az ilyen reggelek teljesen keretbe foglalják a napomat, mert tudom, hogyan fókuszáljak a dolgaimra. Tudom, mit fogok aznap csinálni, mi lesz az a három-öt legfontosabb dolog, amit el akarok végezni. Lehet ez céges vagy magánjellegű dolog, egy a lényeg, van eleje és hatékony lezárása a napomnak.

Mióta tartom ezt a reggeli hármas tagoltságot, a tanulás – meditáció – sport hármast, azt látom, előrelépek minden területemen. A tanulás persze nem csak konkrét tanulást kell értened: ilyen, amikor tervezek valamit és ahhoz inspirálódok, hanganyagokat hallgatok, videókat nézek meg, vagy épp kérdéseket teszek fel saját magamnak a bizniszemmel kapcsolatban.

Szeretném, ha te is megtapasztalhatnád a fenti két könyv hatását, mert tudom, hogy neked is nagy-nagy támogatást fognak adni az életedhez.

Ha viszont a mi segítségünkre van szükséged, vedd fel velünk a kapcsolatot itt, vagy a Facebook, illetve LinkedIn-oldalunkon keresztül. Egy rövid beszélgetésben megnézzük, hogyan tudunk téged hosszútávon támogatni. Átnézzük az értékesítési folyamatodat, teszteljük az értékesítőidet és segítünk megtalálni a fejlődési pontokat is. Dolgozzunk együtt!

#legendasszolgaltatas #legendasugyfelelmeny #torodjavevoiddel #legendaslife

 

 

 

 

Érdekel a közös munka?

Vedd fel velünk a kapcsolatot, és 1 munkanapon belül visszahívunk. A rövid telefonos beszélgetésnek nincsen díja.  Mesélj a projektedről és mi felvesszük veled a kapcsolatot.

Lépj velünk kapcsolatba