A legendás szolgálólány meséje

A legendás szolgálólány meséje

Frissítve: 2022.12.07.

Ezt a mesét is Benedek Elek gyűjtéséből ismerjük, ám itt, ellentétben a legendás zabról szóló történettel, egy szegény özvegyasszonyról és annak két lányáról van szó: Terka az idősebb, Boriska a fiatalabb. (Az eredeti mese címe: Mi van a ládikóban?)

A szegény özvegyasszonyt még a nyomorúságnál is jobban bántotta, hogy a nagyobbik lány, Terka a világ lustája volt. Szerencsére a kisebb, Boriska serény és lelkiismeretes, ezért egy nap el is határozta, hogy elmegy szolgálni. Édesanyja nehezen engedte el, mert tudta, a nagyobbiknak kellene mennie, rá viszont nem számíthatott, kénytelen volt hát a kicsit elengedni. Mit jelent ez a mi olvasatunkban?

Hogy a biznisz nem működik, ezért Boriska elhatározta, hogy új bizniszbe fog.

A szolgálólány új biznisze

Boriska elsőként a célt határozta meg. Tudja, hogyan érheti azt el, mert tisztán látja, mire képes és mit akar csinálni. Tisztában van az érintési pontok jelentőségével is, ezért rögtön, az első lépések megtételekor sikereket ér el; szépen gyűjtögeti a Rajongó Ügyfeleket:

  • a kutyát, amelynek a lábából kell kihúznia egy tövist,
  • a szőlőtőkét, amelyet gaztalanítania kell,
  • a kutat, amelyet a szeméttől kell megtisztítania és
  • a kemencét, amelynek a repedéseit kell kisikálnia.

Boriska végül egy házikóba jut, ahol egy valódi mesebeli öreganyó lakik. Ez az idős asszony igazán különleges szolgáltatást vár Boriskától. Arra kéri fel a lányt, hogy három napig mindennap egyszer főzzön, kora reggel két szobát kisöpörjön, de a harmadikba be se nézzen, mert akkor jaj lesz neki. Boriska elvállalja a szolgálatot.

A szolgálólány teljesítése

Olyan korán felkel, hogy mire az öregasszony kijön a harmadik szobából, a másik két szobát már kisöpörte. A főzés azonban nem egyszerű, estére ugyanis olyan pecsenyét kell készítenie, hogy sült is legyen, főtt is legyen, de nem kemencében készült, sem kemence előtt, nem tűzhelyen, sem tűzön, sőt még lángon sem.

Boriska kétségbeesik, sír, hiszen hogyan is tudna ilyen pecsenyét elkészíteni. Már ott tart, hogy elszökik, ám ekkor besegít neki a kemence. Az a kemence, akinek a barátját a lány útközben jószívűen kitakarította. A kemence meg is kérte a lányt, hogy Boriska tegye a hátára a húst: ott nem lesz benne, sem előtte, sem tűzön, sem lángon, és addig fő, míg a leve elpárolog, majd szép pirosra, ropogósra sül.

régi kemence szolgálólány

A duplacsavar

A szolgálólány hallgat a munkatársára, jelen esetben a kemencére, aki azért jelentkezett hozzá, mert ő is olyan vállalkozásban akart dolgozni, amelynek Rajongó Ügyfelei vannak. Igazi duplacsavar, ugye? Ő ugyanis tudta, hogy Boriska ilyen “vállalkozás”. Az idős asszony elégedett volt a vacsorával, és a következő két nap elvégzett munkákkal is. Meg is dicsérte Borsikát, sőt felajánlott neki két ládikót: egy ütött-kopottat, meg egy cifrát. Mit gondolsz, mi történt?

A szolgálólány a választást természetesen az anyóra bízta, hiszen megállapodtak: Boriska elvégezte a munkát, az anyó pedig kifizeti a díját.

A szolgálólány rajongó ügyfelei

Boriska a hazafelé tartó úton ismét találkozik Rajongó Ügyfeleivel: a kemencétől friss kalácsokat kap, a kút tiszta vize százszor szebbé teszi, a szőlőtőke csodás fürtökkel halmozza el, a kutya pedig sült nyulat ad neki hálája jeléül.

Odahaza a család ámul is a sok finomság láttán, amikor pedig a kis kopott ládikóban meglátják az irracionálisan sok pénzt és ékszert, el sem hiszik, hogy ez a csoda velük megtörténhetett. Pedig nem csoda volt, “csak” a szolgálólány Legendás Szolgáltatásának eredménye.

Innentől már biztosan te is tudod a folytatást: az idősebb lány, Terka is kedvet kap a nagy sikerhez, a nagy profithoz, de hiába magyarázza el neki Boriska, hogy mit tegyen, semmi nem úgy lesz. Pedig azt is tanácsolta, hogy Terka ne feledje az alábbi mondatot: Ha legendássá tud válni a piacán, garantált a siker és profit.

Terkát azonban nem a biznisz, csak a dicsőség és a vagyon érdekli, nem is segít az útjába akadt kutyának, szőlőnek, kútnak és kemencének sem. Az öregasszonynál is később kel, az ételt trehányul és rosszul csinálja, ami persze nem meglepő, hiszen a kemence sem segít neki.

Terka tehát alapszolgáltatást sem nyújtott, nem hogy legendásat!

Mégis a ládikók közül a cifrábbat választotta…

Nincs legendás szolgáltatás, nem lesznek rajongó ügyfelek sem

Természetesen az idősebb szolgálólány hazaútja sem volt diadalmenet: a kalácsok a kemencében megégették a kezét, a kút vize összeégette a száját, a szőlőfürtöket nem érte el, a kutya pedig megharapta. Nem rajongó, hanem reklamáló ügyfelei lettek, ráadásul a ládikóban sem kincsek, hanem egy kígyó lapult rongyok között. Hát igen, kinek-kinek érdeme szerint.

Mi azt szeretnénk, hogy neked Boriska sorsa jusson, ezért ha segítségre van szükséged, vedd fel velünk a kapcsolatot itt, vagy a Facebook, illetve LinkedIn-oldalunkon keresztül. Egy rövid beszélgetésben megnézzük, hogyan tudunk téged hosszútávon támogatni. Átnézzük az értékesítési folyamatodat, teszteljük az értékesítőidet és segítünk megtalálni a fejlődési pontokat is. Dolgozzunk együtt!

További hasznos tartalmakat itt találsz!

#retentionjelentése #fogyasztóimagatartás #vásárlóiszokások #ügyfélélmény #onboardingfolyamat #ügyfélelégedettség #vevőielégedettségmérése #vevőelégedettség #kérdőív #élménytérkép #conciergecallcenter

 

Érdekel a közös munka?

Vedd fel velünk a kapcsolatot, és 1 munkanapon belül visszahívunk. A rövid telefonos beszélgetésnek nincsen díja.  Mesélj a projektedről és mi felvesszük veled a kapcsolatot.

Lépj velünk kapcsolatba